Szumi lakosai nehezen jutnak el az őket elszállító buszokhoz

2022. március 8. – 15:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az északkeleten fekvő Szumi városából evakuáltakat szállító buszok már úton vannak, és Poltava városába tartanak – közölték az ukrán hatóságok. A konvoj rövid időre megállt egy lövöldözés miatt. Amikor az ukrán ellenőrző ponton haladtak át, orosz katonai járművek jelentek meg, és tüzet nyitottak, de nem a buszokat vették célba – mondta Dmitro Zsivicszkij, a szumi közigazgatás vezetője. Az orosz páncélozott járműoszlop aztán gyorsan elhagyta a területet – tette hozzá. Sérültekről nem érkezett jelentés.

Szumiban az evakuálási pontokat a város szélén jelölték ki, így sokan nehezen jutnak el oda, főleg akik nem rendelkeznek gépjárművel. A BBC helyi tudósítója által megszólaltatott lakosnak, Andrejnek sincs autója, ezért a belvárosból kerékpárral igyekszik két gyerekével eljutni a buszokhoz. Az indulási pontokon még mindig többen várakoznak, bár lassan kifutnak az időből, mivel a tűzszünet este lejár.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!