38 hazaárulás ügyében nyomoznak az ukrán hatóságok

2022. március 10. – 12:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán állami nyomozóiroda (SBI) gyanúja szerint 38 tisztviselő és rendfenntartó az agresszorként fellépő Oroszországot segítette a háborúban, ezzel hazaárulást követtek el. Az árulókat az ügyészséggel és más bűnüldöző szervekkel szoros együttműködésben leplezik le.

Az SBI nyomozói többek között Mariupolban és Herszonban több olyan rendőr ellen indítottak büntetőeljárást, akik a hadiállapot alatt hazaárulást követtek el, az SBI ugyanakkor hozzáteszi, hogy csak elszigetelt eseteket tartanak nyilván a megszálló orosz hatóságok oldalára átállt rendvédelmi tisztviselőkről. „A túlnyomó többség nem árulja el Ukrajna népét, és továbbra is hősiesen védi hazánkat” – írják.

Ezen kívül a bűnüldöző tisztviselők a helyi önkormányzatok képviselőit is azonosítják, akik aktívan támogatják és elősegítik az orosz agressziót. Egy tisztviselőt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban vettek őrizetbe.

(ukrán Interfax)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!