Üzbegisztán nem ismeri el a kelet-ukrajnai szakadár államokat

2022. március 17. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oroszországgal szoros kapcsolatokat ápoló Üzbegisztán csütörtökön az ukrajnai konfliktus diplomáciai rendezésére szólított fel, és közölte, hogy nem ismeri el a Moszkva által támogatott szakadár államalakulatokat, írja a Reuters.

Abdulaziz Kamilov üzbég külügyminiszter az üzbég parlamentben azt mondta, hogy jó kapcsolatokat akarnak fenntartani mind Moszkvával, mind Kijevvel, és ellenzik a háborút. Beszéde az eddigi legerősebb háborúellenes megnyilvánulás az Oroszországgal szövetséges közép-ázsiai régió országai közül.

Üzbegisztán gazdasága nagymértékben függ az Oroszországba irányuló exporttól, valamint az Oroszországban dolgozó üzbégek hazautalt pénzeiből. Az ország 2020-ban megfigyelőként csatlakozott az Oroszország által vezetett gazdasági blokkhoz, bár a hasonló posztszovjet katonai szövetségből kimaradt.

Üzbegisztán és az Oroszországgal szintén szövetséges Kazahsztán is közölte, hogy humanitárius segítséget nyújtanak Ukrajnának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!