Budapesten tanulhatnak tovább a harkivi és kijevi artistaképzők diákjai

2022. március 18. – 14:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint száz ukrán cirkuszművész menekültet fogadott be a Fővárosi Nagycirkusz, a kijevi es a harkivi artistaképzők növendékei mostantól Budapesten tudják folytatni tanulmányaikat – közölte a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ pénteken az MTI-vel.

A Fővárosi Nagycirkusz manézsában rendhagyó társulati ülést tartottak csütörtökön az Ukrajnából menekült artistaművészek, gyermekek, szülők és oktatók helyzetéről. A megbeszélésen szó esett az ideérkezők teljes ellátásáról, foglalkoztatásáról, a magyar és ukrán iskolák együttműködéséről, valamint a cirkuszművészet megbonthatatlan egységéről – áll a közleményben.

Fekete Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a nyitóbeszédben kiemelte: a Fővárosi Nagycirkusz kapui minden artista számára nyitva állnak. „Komoly felelősségünk van, példát kell mutatnunk, üzeneteket kell közvetítenünk nemcsak Magyarország, de az egész világ számára.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!