Kijev: A városban 64 civil, köztük négy gyerek halt meg eddig a harcokban

2022. március 18. – 18:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Városvezetés: Kijevben már több mint kétszázan vesztették életüket

Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta már 222-en vesztették életüket Kijevben, közöttük 64 civil, azon belül négy gyerek – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Mikola Povoroznik, Vitalij Klicsko polgármester első helyettese az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint. Ebből az következik, hogy a többiek hivatásos vagy önkéntes katonák voltak – jegyzi meg lapszemléjében az MTI. Povoroznik szerint 889-en sebesültek meg, köztük 241 civil, ezen belül 18 gyerek, három mentőápoló és egy mentőorvos.

Egy férfi áll a reggeli légitámadásban megrongálódott otthona előtt Kijevben – Fotó: Chris Mcgrath / Getty Images
Egy férfi áll a reggeli légitámadásban megrongálódott otthona előtt Kijevben – Fotó: Chris Mcgrath / Getty Images

A fővárosban az orosz erők támadásaiban a városvezetés adatai szerint eddig 36 lakóépület, öt magánbirtok, hat iskola- és négy óvodaépület rongálódott meg. Ennek ellenére Kijevben működik a városi infrastruktúra, így a közművek, a közösségi közlekedés, az egészségügyi ellátás, nyitva vannak az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok, a benzinkutak, a piacok, az autószervizek, az állatkereskedések és más üzletek.

Olekszandr Pavljuk, a Kijev megyei katonai adminisztráció vezetője arról számolt be, hogy a fővárostól 200 kilométerre északra fekvő Szlavutics várost a harcok teljesen elszigetelték a külvilágtól, emiatt a településen hiány van élelmiszerből és gyógyszerekből. A megye több kistelepülésén, köztük a vishorodi járási Ivankivszkában, Poliszkében és Dimerszákban katasztrofálissá vált a humanitárius helyzet, nincs távközlés, áramszolgáltatás, élelmiszer és gyógyszer. Irpiny és Hosztomel környékén is az éjjel harcok folytak.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!