Bekérették a moszkvai amerikai nagykövetet, amiért Biden durván kritizálta Putyint

2022. március 21. – 18:21

Másolás

Vágólapra másolva

Bekérették az orosz külügyminisztériumba John Sullivan amerikai nagykövetet, írja az MTI. Sullivan demarsot kapott és egy tiltakozó jegyzéket, amelyben azt kifogásolják az oroszok, hogy Joe Biden amerikai elnök elfogadhatatlan kijelentéseket tett Vlagyimir Putyinra.

A hivatalos közleményben az is szerepel, hogy Biden méltatlan kijelentéseinek az lesz a hatása, hogy megszakadhat a diplomáciai kapcsolat az Egyesült Államok és Oroszország között. Sullivant azzal is figyelmeztették, hogy minden Oroszországgal szembeni ellenséges fellépésre határozottan és keményen fognak reagálni. Biden pár napja többek között gyilkos diktátorként hivatkozott Putyinra.

Mindeközben a moszkvai amerikai nagykövet konzuli hozzáférést követel minden amerikai állampolgárhoz, akit letartóztattak az orosz hatóságok. Sullivan szerint hónapok óta kérik, hogy Oroszország tartsa be a nemzetközi törvényeket és az alapvető emberi tisztességet, de csak süket fülekre találnak. A követelés mögött minden bizonnyal az állhat, hogy drogbirtoklás miatt letartóztatták az olimpiai bajnok női kosarast, Brittney Grinert, akinél hasisolajas e-cigi-patront találtak korábban, és azóta is őrizetben van Moszkvában. A CNN szerint Griner mellett két egykori amerikai tengerészgyalogossal sem tudja felvenni a kapcsolatot az amerikai külügy.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!