Oroszország felrótta Törökországnak, hogy az ukránok török drónokat használnak

2022. április 9. – 09:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország panaszt tett török tisztviselőknél amiatt, hogy az ukrán hadsereg Törökországban gyártott drónokat használ. Ankara közölte Moszkvával, hogy a török dróngyártó Baykar Technologies egy magáncég, és az eszközök ukrajnai beszerzése már a háború előtt befejeződött.

A török Bayraktar drónok nagy hasznára voltak az ukrán hadseregnek. Múlt héten a CNN eljutott a Baykar törökországi gyártóüzemébe, ahol interjúztak a cég egyik vezetőjével, Selçuk Bayraktarral is. Ő egyébként Recep Tayyip Erdoğan török elnök legfiatalabb lányának férje, és történetesen nem az uniós támogatások megfejésében, hanem a dróntervezésben jeleskedik.

Selçuk Bayraktar apja cégének vezető tervezőmérnökeként több dróntípust is megalkotott. Ezek közül a valódi áttörést az Ukrajnában is bevetett Bayraktar TB2-es drón hozta el. A vitorlázórepülőre emlékeztető, törékenynek tűnő szerkezete ellenére négy felfüggesztési pontján négy kisebb bombát vagy irányított levegő-föld rakétát is elbír – ezzel a világ jelenlegi legkisebb harci drónjának számít. A Bayraktar drónok orosz-ukrán háborúban betöltött szerepéről itt írtunk korábban.

Bayraktar drónok – Fotó: Baykar / Anadolu Agency / AFP
Bayraktar drónok – Fotó: Baykar / Anadolu Agency / AFP

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!