Bucsába hívta a volt ukrán elnök azokat, akik országa ellen vannak

2022. június 3. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

„Akik Ukrajna ellen vannak, azokat szeretném meghívni: jöjjenek el velem, Ukrajna ötödik elnökével és én leszek a személyes vezetőjük. Jöjjenek velem Bucsába, Iprinbe, Csernyihivbe. Keressék fel azokat a helyeket, ahol több ezer ukránt öltek meg! Civileket, nőket és gyermekeket erőszakoltak és öltek meg.”

Ezt Petro Porosenko volt ukrán elnök mondta az Euronews-nak, amikor arról kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Magyarország ellenzi az orosz kőolaj betiltását. Orbán Viktor csak hosszas alkudozás után bólintott rá az uniós olajembargóra, és sikerült kiharcolnia, hogy a csővezetéken keresztül érkező kőolaj mentesüljön az importtilalom alól.

Porosenko szerint az Európai Unió a tagállamok értékeken alakuló szövetsége, míg Oroszország alapja a pénz és a politikai korrupció. Az ilyen együttműködés pedig mérgező az országnak, a politikusoknak és a gazdaságnak is. Bár nem mondta ki konkrétan, hogy kinek címezte a meghívást, a kérdés fényében nehéz nem úgy értelmezni, hogy Orbánra gondolt elsősorban

Porosenko 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, a jelenlegi elnöktől, Volodimir Zelenszkijtől kapott ki a legutóbbi választáson.

A Kijevhez közeli Bucsában több száz civilt öltek meg orosz katonák, a holttesteket tömegsírokba temették. Bucsa polgármestere szerint legkevesebb 320 civilt öltek meg az orosz erők a városban. Az ott elkövetett atrocitások miatt többek között Joe Biden amerikai elnök és több nyugati vezető is háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta az oroszokat. Helyszíni riportunkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!