Kirúgták a rendőrfőnököt, aki a könyörgések ellenére késlekedve reagált a texasi iskolai lövöldözésnél

2022. augusztus 25. – 08:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kirúgták annak a texasi iskolakerületnek a rendőrfőnökét, ahol májusban egy uvaldei iskolában 19 diákot és 2 tanárt lőtt le egy 18 éves támadó, a rendőrök pedig közben sokáig nem tettek semmit, írja a Reuters.

Pete Arredondo egy kisebb létszámú rendőri egységet vezetett, amelynek az volt a feladata, hogy az iskola területén járőrözzön. A férfit nem sokkal a lövöldözés után fizetés nélküli szabadságra küldték.

Arredondo személyesen nem volt ott az ülésen, de ügyvédjével együtt egy levélben azt írta, az eset óta halálos fenyegetéseket kapott, és szerinte a kerület semmit sem tett azért, hogy őt mindezektől megvédjék. Az ügyvéd szerint a kerületet rosszul döntött azzal, hogy kirúgta a rendőrfőnököt, mert szerinte bizonyíték nem támasztotta ezt alá.

Nemrég egy helyi újság közzétette azt a videót, amin látszik, ahogyan a fegyveres, golyóálló mellénybe öltözött rendőrök bemennek és döbbenetesen sokáig nem tesznek semmit az iskolában, ahol épp lövöldöznek, pedig a bent lévők többször telefonáltak, könyörögve, hogy jöjjön a rendőrség, és az iskola előtt várakozó szemtanúk is idegesen kiabálták nekik, hogy „menjenek be, menjenek be!”.

A texasi volt a második legvéresebb iskolai támadás az Egyesült Államokban 2012 óta, amikor 26 gyerek és felnőtt halt meg a Sandy Hook Általános Iskolában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!