Bedühödtek a franciák, miután Irán bemutatta két francia fogoly „vallomását”

2022. október 6. – 21:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy felháborodást váltott ki Franciaországban az a videó, amit az iráni állami IRNA hírügynökség tett közzé csütörtökön. A videón két francia állampolgár látható, akik állítólagos ügynöki tevékenységüket vallják be. A francia külügyminisztériumi szóvivő, Anne-Claire Legendre úgy fogalmazott, hogy a videón szereplők két másik, szintén Iránban fogva tartott francia állampolgárral együtt, „az állam túszai” – írja a Reuters.

A videón két, májusban letartóztatott francia, Cécile Kohler és Jacques Paris látható, akik a francia Oktatási, Kulturális és Szakképzési Nemzeti Szövetség szakszervezeti tisztségviselői. A felvételen Kohler fejkendőt visel, és úgy írja le magát, mint „a francia külbiztonsági szolgálat (DGSE) hírszerzési és műveleti ügynöke'”, aki partnerével együtt azért ment Iránba, hogy „előkészítsék a terepet a forradalomra és az iráni rendszer megdöntésére” – írja az MTI. A „vallomások” szerin a két franciának sztrájkokat és tüntetéseket kellett pénzelnie, és szükség esetén akár fegyverrel is szembe kellett szállniuk a rendőrséggel.

Irán a fejkendője nem megfelelő viselése miatt őrizetbe vett fiatal kurd nő, Mahsza Amini halála miatt kitört tiltakozásokat külföldi összeesküvésnek igyekszik beállítani, nem pedig helyi felháborodásnak. Az ország régóta gyakorolja azt a taktikát, hogy a tárgyalásokon nyugati állampolgárok őrizetbe vételét alkualapként használja. A videófelvételek hasonlítanak más, Teheránban fogva tartott személyekkel készített videókra. Egy 2020-as jelentés szerint a hatóságok az elmúlt évtizedben legalább 355 kikényszerített vallomást mutattak be.

Párizsi Irán-ellenes tüntetés szeptember 25-én – Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / Getty Images
Párizsi Irán-ellenes tüntetés szeptember 25-én – Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / Getty Images

Májusban a francia kormány már követelte a foglyok szabadon bocsátását, és elítélte az alaptalan letartóztatásokat. A videó egy nappal azután került elő, hogy a francia szenátusban valamennyi politikai párt elítélte az iráni elnyomást, és támogatta a kormányt, hogy szigorítson Teheránnal szembeni álláspontján. Catherine Colonna francia külügyminiszter a múlt héten Párizsba hívta Irán legfőbb diplomatáját, és kedden azt mondta, hogy várhatóan az EU a következő hetekben szankciókat vezet be Teheránnal szemben. „Az ilyen manipulációk és gyakorlatok, amelyek méltók a legrosszabb diktatórikus rezsimek kirakatpereihez, nem fogják elterelni a nemzetközi figyelmet az iráni nép jogos törekvéseiről” – mondta Legendre.

Iránt hetek óta tartó tüntetések rázzák meg a 22 éves Mahsza Amini halála miatt, aki a rendőrség őrizetében halt meg, miután az ország erkölcsrendészete őrizetbe vette. A fiatal nő ügyén túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés ellen tüntet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!