Elbukta Ausztria a Paks II. elleni pert, de nem biztos, hogy feladja

2022. november 30. – 10:39

frissítve

Elbukta Ausztria a Paks II. elleni pert, de nem biztos, hogy feladja
Az Európai Unió Bíróságának épülete Luxembourgban – Fotó: Arne Immanuel Bansch / dpa / dpa Picture-Alliance via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az osztrákok tíz pontban támadták meg sikertelenül az uniós döntést, amely szerint Paks II. nem kapott illegális állami támogatást. Egy másik úton arra készülhetnek, hogy egy nemzetközi egyezményre támaszkodva akár a már meglévő reaktorok üzemidő-hosszabbítását akadályozzák.

Az Európai Unió Bírósága jóváhagyta a paksi bővítés állami támogatásáról szóló uniós döntést, az erről szóló határozatot ezen a linken lehet elolvasni.

Ausztria azért perelte be az Európai Bizottságot, mert az EU végrehajtó-javaslattevő testülete korábban úgy határozott, a magyar kormány nem nyújt tiltott állami támogatást Paks II. megépítéséhez.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált a döntésre, hogy nagy győzelem ez Magyarország számára. `Mind az engedélyezés, mind a finanszírozás szempontjából az Európai Bíróság pecsétje rajta van a paksi beruházáson” – mondta Szijjártó a minisztérium közleménye szerint.

A bizottsági jóváhagyást hosszas alkudozás előzte meg, amiben a Günther Oettinger volt energiaügyi biztossal is kapcsolatban álló, „Mr. Oroszországként” emlegetett lobbista, Klaus Mangold neve is felmerült.

Az osztrák kereset tíz ponton támadta a bizottsági jóváhagyást. Eszerint többek között

  • olyan alapvető közbeszerzési szabályok sérültek, amelyek betartása elválaszthatatlanul összefügg a támogatás céljával;
  • a támogatás engedélyezése nem közérdekű;
  • túlsúlyban vannak a hátrányos hatások;
  • és az Európai Bizottság többször súlyosan megsértette az indoklási kötelezettségét.

Nem ez az első eset, hogy Ausztria atomerőmű miatt perel, például 2015-ben az Egyesült Királyságot, 2011-ben Csehországot is bíróság elé vitte. Az Euractiv szerint a mostanihoz hasonló esetekben általában az Európai Bizottság nyer.

Az osztrák környezetvédelmi ügynökség közben már egy következő lépést készíthet elő. A szervezet nemrég jelentésben vonta kétségbe, hogy a paksi telephely alkalmas lenne atomerőműnek. A Népszava szerint az arra húzódó törésvonal nemcsak a bővítést, hanem a már meglévő reaktorok üzemidejének nemrég bejelentett meghosszabbítását is érintheti. (A reaktorok élettartamát kitoló előzetes, kormányon belüli tervről még májusban írtunk.)

A Népszava arról írt, hogy egy határon átnyúló környezeti hatásokról szóló ENSZ-egyezmény miatt Ausztria is bekapcsolódhat majd az eljárásba, így az osztrákok az élettartam-hosszabbítást megkérdőjelezhetik, akár uniós fórumokhoz is fordulva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!