Kivégeztek egy 23 éves férfit Iránban, akit a szeptember óta tartó tüntetéseken tartóztattak le

2022. december 8. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

Kivégezték az iráni tüntetések egyik résztvevőjét, akit a hatóságok súlyos bűncselekményekkel vádoltak meg. Ő az első tüntető, akit Teheránban kivégeztek a szeptember közepe óta tartó országos demonstrációk résztvevői közül – írja az AP beszámolója alapján az MTI.

Az iráni igazságügyi minisztériumhoz közel álló Mizan hírportál csütörtöki jelentése szerint

Mohszen Sekari ellen az volt a vád, hogy részt vett egy teheráni utcai demonstráción, amely akadályozta a közúti forgalmat, és egy machetével rátámadt a biztonsági erők egyik tagjára.

A 23 éves férfit szeptember 25-én vették őrizetbe, és ügyében november 20-án hozott ítéletet a teheráni Forradalmi Bíróság. A bíróság jellemzően zárt ajtók mögött tartja a tárgyalásokat, korábban számos nemzetközi bírálat érte, amiért nem engedik meg a perbe vont személyeknek, hogy maguk válasszák ki az ügyvédeiket, vagy megnézzék az ellenük szóló bizonyítékokat. A bíróság a férfit mint „az Isten, illetve az állam ellen hadakozó bűnöst” ítélte el. Az 1979-es iszlám forradalom óta számos halálbüntetést szabtak ki erre hivatkozva Iránban.

Iráni emberi jogi aktivisták arra figyelmeztettek, hogy hamarosan további kivégzésekre is sor kerülhet, mivel az ügyészség közleménye szerint legalább hét embert ítéltek már halálra a demonstrációkban vállalt szerepük miatt. „Mohszen Sekari kivégzésére határozott választ kell adni, különben naponta számolhatunk a tüntetők kivégzésével” – írta Mahmud Amiri-Moghaddam, egy oslói székhelyű iráni emberi jogi szervezet igazgatója.

Iránban szeptember óta tüntetések sora zajlik, miután egy 22 éves nőt, Mahsza Aminit az erkölcsrendészet emberei őrizetbe vettek, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt a rendőrautóban megverték, pár nappal később Amini belehalt sérüléseibe. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk. Hogy hogyan élik most a mindennapjaikat a nők Iránban, mit várnak a demonstrációktól, arról lapunk ott élőket kérdezett, erről ebben a cikkben olvashatnak.

Az Iráni Emberi Jogi Szervezet szerint az állami fellépés következtében legalább 378 ember halt meg, köztük 47 gyerek. A hatóságok a tüntetések miatt nyolc embert ítéltek halálra, az Amnesty International szerint pedig legalább 21 embert vádoltak meg olyan bűncselekményekkel, amelyek akár halálbüntetést is vonhatnak maguk után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!