Az amerikai szenátus megszavazta a TikTok kormányzati munkahelyeken való részleges betiltását

2022. december 15. – 18:41

Másolás

Vágólapra másolva

A TikTok közösségi alkalmazás részleges betiltásáról fogadott el törvényt az amerikai Kongresszus felsőháza szerdán. A republikánus párti szenátorok által beterjesztett jogszabályt egyhangúlag fogadta el a felsőház. A törvényjavaslat beterjesztői a kínai alapítású videóalkalmazás által jelentett nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkoztak – írja az MTI.

Josh Hawley republikánus párti missouri szenátor, a javaslat egyik beterjesztője úgy fogalmazott, hogy a TikTok „a Kínai Kommunista Párt trójai falova”, és azt mondta, hogy ameddig a céget nem tudják arra kényszeríteni, hogy minden kapcsolatát megszüntesse Kínával, addig nincs helye az amerikai kormányzati eszközökön.

Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még december elején egy beszédben arra hívta fel a figyelmet, hogy kínai állami tisztségviselők széleskörű hozzáféréssel rendelkeznek a TikTokhoz, ami lehetővé teszi számukra, hogy manipulálják annak tartalmát és vélemények befolyásolására használják fel. Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok több államában úgy döntöttek, hogy az alkalmazást el kell távolítani a helyi kormányzatok informatikai eszközeiről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!