Újabb zendülőket ítéltek el a Capitolium ostroma miatt

2023. január 23. – 22:41

Újabb zendülőket ítéltek el a Capitolium ostroma miatt
A Capitolium ostroma 2021. január 6-án – Roberto Schmidt / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Zendülésre való szervezkedés vádjával ítélték el az Oath Keepers szélsőséges szervezet négy tagját, akiket részt vettek a 2021. január 6-i Capitolium elleni zavargásokban, írja az MTI.

A négy férfit – Joseph Hackettet, Roberto Minutát, David Moerschelt és Edward Vallejót – azzal vádolták, hogy összeesküvést szőttek a Donald Trump és Joe Biden közötti demokratikus hatalomátadás erőszakos megakadályozására. A büntetések időtartamát majd egy későbbi időpontban határozzák meg, de az ilyen bűncselekmények elkövetői akár húsz év börtönt is kaphatnak.

A szervezet vezetőjét, Stewart Rhodes-t egyébként novemberben már bűnösnek találták bűnösnek ugyanezen vádpontban.

Január 6-án a végeredmény kihirdetésére készültek a törvényhozás két házában, amikor a washingtoni Capitolium épületét megtámadták Donald Trump volt amerikai elnök szimpatizánsai, miután a 2020-as elnökválasztást Joe Biden nyerte meg. A tömeg a volt elnök alaptalan vádjait ismételgette, miszerint a 2020-as választást elcsalták. A Capitolium elleni támadásban vagy annak következtében összesen öt ember halt meg, köztük egy rendőr is, akinek az élettársa nemrég perelte be Trumpot.

A zavargásos ügyben Donald Trump felelősségét is vizsgálják. A Capitolium ostromához vezető eseményekről, a megdöbbentő jelenetekről és a történtek politikai utóéletéről ebben a cikkben olvashat részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!