33 ezer fölé nőtt a földrengés halálos áldozatainak száma

2023. február 12. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

A legutolsó adatok szerint már 33 ezer fölé nőtt a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma. A török illetékesek vasárnap 29 605 halottról tettek említést, míg Szíriában a halálos áldozatok száma 3576-ra nőtt.

A szíriai önkéntes mentőszolgálat szerint a halottak száma még jelentősen nőni fog.

Ferenc pápa „tényleges segítségnyújtást” szorgalmazott a földrengés sújtotta törökországi és szíriai területeken élők támogatására a vasárnapi Úrangyala imádsága után a Szent Péter téren elmondott beszédében.

„Láttam a katasztrófáról készült fényképeket, a földrengés okozta pusztítás miatt szenvedő emberek fájdalmát. Imádkozzunk értük, ne feledkezzünk meg róluk, és gondoljuk át, mit tehetünk értünk” – mondta az egyházfő.

A Törökországból vasárnap reggel hazaérkezett magyar mentőcsapat beszámolója szerint „a körülmények katasztrofálisak, nincs világítás, vízellátás, az emberek a sarkokon tüzet raknak, hogy melegedjenek, és levest főznek, amiből a segítőket is megkínálják. A túlélők sátrakban és mára már üzemanyag nélkül maradt autókban alszanak, kevés a kialakított szálláshely, ahol biztonságosan túlélhetik a hideget.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!