Ha kijutnék innen, annyi mindent szeretnék még csinálni – üzente a romok alatt rekedt 17 éves török fiú

2023. február 18. – 21:26

Ha kijutnék innen, annyi mindent szeretnék még csinálni – üzente a romok alatt rekedt 17 éves török fiú
Fotó: Taha Erdem / Twitter

Másolás

Vágólapra másolva


A 17 éves Taha Erdem és családja – szülei és két testvére – mélyen aludtak, amikor február 6-án hajnalban 7,8-as erősségű földrengés rázta meg városukat, a Törökország délkeleti részén található Adiyamant, írja az AP.

Taha arra ébredt, hogy a négyemeletes épület hevesen rázkódik, a ház tíz másodperc múlva összeomlott, maga alá temetve a családot. Taha ugyan életben maradt a többtonnányi törmelék alatt, de az utórengések hullámai elmozdították a betondarabokat, és beszorították a lábát.

Taha elővette a mobiltelefonját, hogy felvegyen egy videót, amelyben elbúcsúzik szeretteitől és az életétől is.

„Azt hiszem, ez az utolsó videó, amit valaha felveszek” – mondta elsorolva a sérüléseit, és arról beszélve, hogy mit szeretne tenni, ha mégis életben marad. „Még mindig reng minden.

A halál, barátaim, akkor jön, amikor az ember a legkevésbé számít rá”

– üzente Taha, majd elmondott egy imát. „Sok mindent megbántam. Isten bocsássa meg minden bűnömet. Ha élve kijutok innen, annyi mindent szeretnék még csinálni. Még mindig reng minden, igen. Nem a kezem remeg, ez a földrengés.”

Taha a videóban arról is beszélt, hogy szerinte meghalt a családja, és hamarosan ő is meg fog halni. De nem így történt, Tahát két órával később az elsők között mentették ki a romok alól a szomszédai, és egy rokonához vitték. Tíz órával a rengés után szüleit és testvéreit is sikerült kimenteni a helyi lakosoknak, akik puszta kézzel és a helyszínen talált tárgyakkal ásva kutattak túlélők után.

„Bumm-bumm-bumm-bumm, az épület emeletről emeletre omlott ránk” – emlékezett vissza Taha édesanyja, a 37 éves Zeliha, aki az AP hírügynökségnek elmesélte, hogy a romok alatt fia nevét kiabálta, abban a reményben, hogy mind az öten együtt, egy családként halhatnak meg. Taha azonban nem hallotta édesanyja kiabálását a betontömbökön keresztül, és az anyja sem hallotta az ő kiáltásait, így mindketten azt hitték, hogy a másik meghalt. Csak akkor tudták meg, hogy mindannyian életben vannak, amikor a család többi kimentett tagja is a megérkezett a rokonokhoz.

„Abban a pillanatban az enyém volt a világ. Nincs ugyan semmim, de itt vannak a gyerekeim”

– mondta Zeliha. A földrengés Törökország déli részén és Észak-Szíriában több mint 46 ezer ember életét követelte. A családról az RTL is készített egy összeállítást:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!