Az EU-ban a magyar kormányzat költötte GDP-arányosan a legtöbbet sportra, vallásra és kultúrára

2023. március 2. – 12:09

Az EU-ban a magyar kormányzat költötte GDP-arányosan a legtöbbet sportra, vallásra és kultúrára
U17-es meccs a felcsúti Pancho Arénában – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unióban a bruttó nemzeti össztermékhez képest a harmadik legtöbbet költötte a magyar kormányzat magára. Az Eurostat 2021-es adatai alapján a GDP nyolc százaléka ment erre Magyarországon,

ennél csak Olaszország és Finnország fordított egy-egy tizeddel többet a kormányzati bürokráciára. Kultúrára, sportra és rekreációra, valamint vallásra összesen az EU-ban messze a legtöbbet, három százalékot költött.

(A második helyezett Észtország 2,1 százalékkal.) Az uniós statisztikai hivatal nem részletezte, hogy a háromból melyik terület mennyivel járult hozzá az uniós első helyhez. A 2021-es eredmény komoly visszalépés az egy évvel korábbi 3,9 százalékhoz képest, de nagyjából ugyanannyi, mint 2019-ben és 2018-ban.

Magyarország a gazdasági ügyeknél is bronzérmes lett 9,2 százalékkal.

A részletes adatok szerint a szociális védelemnél és az egészségügynél már csak alulról a negyedikek vagyunk az EU-ban 13,1, illetve 5,6 százalékkal.

Védelemre 1,1 százalék jutott, azaz a már ekkor is pörgetett haderőfejlesztés mellett, de még Ukrajna orosz lerohanása előtt nemcsak a NATO kétszázalékos ajánlásától voltunk jócskán lemaradva, de az EU 1,3 százalékát sem értük el. Átlag alatt maradt a környezetvédelem is (0,7 százalék), rendvédelemre és oktatásra viszont már viszonylag valamivel több, 1,8, illetve öt százalék jutott, mint az EU-ban.

Összességében a 48,4 százaléknyi állami újraosztás az 51,5 százalékos uniós átlag alatt maradt.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!