Ukrán fegyveres erők: Bahmut továbbra is Ukrajna ellenőrzése alatt áll

2023. március 4. – 14:53

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország nem vette át az irányítást Bahmut városa felett – közölte szombaton az ukrán fegyveres erők szóvivője a CNN-nel.

„Bahmutban inkább a város szélén zajlanak a harcok, a várost az ukrán védelmi erők irányítják

– mondta Szerhij Cserevatyi, a fegyveres erők keleti csoportjának szóvivője. Állítása szerint az ukrán katonák ellenőrzött, tervezett rotációban váltják egymást Bahmutban. A szóvivő tagadta azokat az értesüléseket, hogy az ukrán csapatok tömeges kivonásába kezdenének.

Romos épület a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő, az orosz hadsereg által ostromlott Bahmutban – Fotó: Jevhen Tyitov / MTI / AP
Romos épület a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő, az orosz hadsereg által ostromlott Bahmutban – Fotó: Jevhen Tyitov / MTI / AP

Beszámolt továbbá összecsapásokról, amik a Bahmuthoz közeli falvakban zajlanak. Cserevatyi azt mondta, hogy ezen a fronton az utóbbi időben 131 támadást intéztek ellenük. Az ukránok nyilvántartása szerint 150 orosz katona meghalt, 239 megsebesült, három pedig fogságba esett az utóbbi időben.

A kelet-ukrajnai Bahmut bevétele ugyan stratégiailag jelentéktelen lenne az oroszoknak, de politikailag elég fontos ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin sikerként adhassa el otthon. Rácz András Oroszország-szakértővel ebben a cikkben elemeztük a háború aktuális állását.

„Itt van a házam és a munkahelyem, csak akkor megyek el, ha mindkettőt lebombázzák” – a Telex helyszíni beszámolóját arról, hogy milyen most az élet Bahmutban ide kattintva olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!