Oroszország nemkívánatos szervezetnek minősítette a Transparency Internationalt

2023. március 6. – 15:34

Másolás

Vágólapra másolva

Nemkívánatos szervezetnek nyilvánította hétfőn az orosz főügyészség a berlini székhelyű Transparency Internationalt – írja az MTI.

Az orosz főügyészség álláspontja szerint a Transparency International formálisan korrupcióellenes szervezet ugyan, de

beavatkozik Oroszország belügyeibe, és veszélyt jelent az ország alkotmányos rendjének alapjaira és biztonságára nézve.

A döntésről a főügyészség tájékoztatta az orosz igazságügyi minisztériumot, így a tárca a Transparency Internationalt felveszi az Oroszországban nemkívánatosnak nyilvánított külföldi és nemzetközi nem kormányzati szervezetek listájára. A „nemkívánatos” kategóriába tartozás azzal jár, hogy az adott szervezet nem működhet legálisan Oroszországban, sőt, bárki ellen eljárás indulhat, aki bármilyen formában együttműködik vele.

Nemkívánatos szervezetnek minősítették néhány hete a legnagyobb független híroldalt is, a Meduzát. A fejleményről a Meduza azt írta, hogy a nemkívánatos szervezeteknek tilos orosz területen működniük, és büntetőjogi felelősségre vonással fenyegetik őket. „Bárki, aki tagja ilyen csoportoknak, vagy együttműködik velük, bűnvádi eljárásra számíthat – ez különösen súlyos korlátozás az újságírók számára, akiknek a hírek közléséhez forrásokkal kell beszélniük” – tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!