Fentanil-túladagolásban halt meg Coolio

2023. április 7. – 09:01

Fentanil-túladagolásban halt meg Coolio
Coolio 1997-ben Fotó: JM Enternational / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Coolio fentanil-túladagolásban halt meg – közölte a rapper menedzsere csütörtökön, hat hónappal azután, hogy az 59 éves zenészt holtan találták egy barátja otthonában Los Angelesben. Coolio menedzsere, Jarez Posey elmondta, hogy csütörtökön értesítette a rapper családját a Los Angeles-i megyei halottkém – írja a Reuters.

Ahogy mi is írtunk róla, 59 éves korában infarktusban elhunyt Coolio, a '90-es évek nyugati parti hiphopjának egyik emblematikus alakja. Az Artis Leon Ivey Jr. néven született rapper legismertebb száma a Gangsta's Paradise, ami a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című film betétdalaként lett ismert, és amiért 1996-ban Grammy-díjat kapott.

Posey elmondta, hogy a rapper gyerekei azt tervezik, hogy dokumentumfilmben és más filmekben emlékeznek meg apjukról.

Artis Leon Ivey Jr. 1963-ban született Los Angelesben. Saját elmondása szerint tinédzserként bandatagként bűnözött és drogfüggő is volt, később önkéntes tűzoltóként dolgozott, majd a rap felé fordult.

Cooliót ugyan ma már nem szokás a hiphop aranykorának úttörői között emlegetni, azonban nagy szerepe volt abban, hogy a rapzene, azon belül is a nyugati parti színtér komoly kereskedelmi sikereket érjen el, és a hiphop végleg megvesse a lábát a mainstreamben – írtuk korábban életművét összegző cikkünkben.

Nem Coolio az egyetlen ismert amerikai, akinek halálát a fentanil okozta. Michael K. Williams, a Drót színésze 54 évesen halt meg 2021-ben, halálát véletlen kábítószer-túladagolás okozta. Mint kiderült, fentanillal felütött kokaint és heroint fogyasztott.

A fentanil 50-szer erősebb, mint a heroin, és évek óta küzdenek ellene Amerikában. A legtöbb a mexikói határon keresztül jut az országba. A Kábítószer-végrehajtási Hivatal (DEA) szerint az országba bekerülő fentanil nagy részét Mexikóban gyártja a Sinaloa és a Jalisco kartell Kínából szerzett alapanyagokból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!