Visszatérhetnek az orosz és belarusz cselgáncsozók, de semlegesként, országjelölés nélkül

2023. április 30. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly szeptemberi kitiltásuk megszüntetése nyomán, a jövőben ismét indulhatnak nemzetközi versenyeken Oroszország és Belarusz legjobb cselgáncsozói a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) Végrehajtó Bizottságának döntése értelében.

Mindkét ország sportolói komoly megkötésekre számíthatnak és nevezésükre csak azután kerülhet sor, hogy a szövetség által megbízott független cég elvégezte az ő és kísérőik ellenőrzését, ott mindent rendben talált, illetve ha egyértelművé válik, hogy egyikük sem támogatja Oroszország Ukrajna ellen folytatott háborúját.

A döntés értelmében csak nemzeti szimbólumaik feltüntetése nélkül léphetnek majd a szőnyegre az orosz és belarusz cselgáncsozók. Bár a sportban semmilyen megkülönböztetés nem éri őket, amennyiben eredményt érnek el, nem játsszák el országaik himnuszát. A szövetség ismét elítélte az erőszakot, a megkülönböztetést és a háborút, de az ENSZ 2019-es állásfoglalásával összhangban leszögezte, hogy a sporthoz mindenkinek joga van.

A szövetség közleményét a Nemzeti Sport szemlézte, és ebben kiemelték, hogy a 2024-es olimpiai kvalifikáció már tavaly júniusban elkezdődött. A május 7. és 14. között Dohában rendezett világbajnokságon szintén sok pontot lehet szerezni, így ez a döntés tisztességes részvételt és egyenlő esélyeket biztosít minden, az olimpiai álmait megvalósítani vágyó cselgáncsozó számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!