A mesterséges intelligencia „keresztapja” is aggódva nézi a technológia rohamtempójú fejlődését

2023. május 2. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

Ha ilyen tempóban fejlődik a mesterséges intelligencia, akkor az nemcsak azzal járhat majd, hogy tömegével veszítik el embereket a munkájukat, de a magánéletünkre is kihatással lehet – figyelmeztet erre az elismert informatikus, Geoffrey Hinton, akire a mesterséges intelligencia (AI) „keresztapjaként” szoktak hivatkozni, írja a Sky News.

Hinton maga is részt vett a technológia megteremtésében, majd 2019-ben ő és két tudóstársa, Yoshua Bengio és Yann LeCun elnyerték a technológiai ipar Nobel-díját, a Turing-díjat a mesterséges intelligencia terén elért eredményeikért. És bár már akkor is beszéltek az aggodalmaikról az AI-t illetően, úgy vélték, hogy technológia többet használ, mint árt. A technológia fejlesztésével a jövőben előre jelezhetőek a természeti katasztrófák (árvíz, földrengés), de akár betegségek diagnosztizálásában is kulcsfontosságú eszköz lehet.

Most azonban Hinton számára is világossá vált, milyen veszélyekkel járhat az AI gyors fejlődése, ezért is hagyta ott az állását a Google-nél, hogy nyíltan beszélhessen az AI tökéletlenségről, a rendszer hibáiról, és figyelmeztesse az emberiséget a rá leselkedő veszélyekre.

Nem Hinton az egyetlen, aki aggódva nézi a mesterséges intelligencia rohamtempójú térhódítását. Április végén több mint ezer technológiai óriás – köztük Elon Musk is – írta alá azt a levelet, amelyben az ipar szereplői a mesterséges intelligencia fejlesztésének leállítását követelték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!