Tüntetők akadályozták meg, hogy a varsói orosz nagykövet emlékművet koszorúzzon

2023. május 9. – 05:30

frissítve

Tüntetők akadályozták meg, hogy a varsói orosz nagykövet emlékművet koszorúzzon
Katonák keresik a háborúban meghalt társuk fényképét az elesett honvédek emlékfalán, a kijevi Szent Mihály-székesegyház bejáratánál – Fotó: Celestino Arce / NurPhoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Wagner orosz zsoldoscsoport terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte a francia nemzetgyűlés.

A francia nemzetgyűlés kedden egyhangúlag elfogadott határozatban indítványozta, hogy a Wagner orosz magánhadsereg kerüljön bele az Európai Unió terroristákat és terrorszervezeteket nyilvántartó jegyzékébe.

A nem kötelező jogi erejű szöveg felkéri a francia kormányt, hogy „diplomáciailag lépjen fel” annak érdekében, hogy az EU teljesítse ezt a kérést, mely lehetővé tenné a Wagner-csoport tagjainak és támogatóinak hatékonyabb pénzügyi szankcionálását.

A határozatot Emmanuel Macron államfő pártja, a Reneszánsz egyik képviselője terjesztette be, és elsősorban az Ukrajnában „a polgári lakosság ellen elkövetett számos erőszakos cselekményt” célozza, amelyek közül egyesek a határozat szerint „háborús cselekménynek” minősülnek.

„A Wagner-csoport tevékenysége kimeríti a terrorizmus európai definícióját” – mondta a vitában a javaslatot beterjesztő Benjamin Haddad, aki a „káosz hadseregének” nevezte „az Oroszország és Putyin oldalán fellépő” Wagnert, amely szerinte „instabilitást és erőszakot terjeszt”.

A határozatot – amely kiemeli, hogy a csoport Ukrajnán kívül Szíriában és több afrikai országban is erőszakos cselekményeket hajtott végre – valamennyi nemzetgyűlési csoport támogatta, beleértve a jobb- és baloldali ellenzéki frakciókat is.

Catherine Colonna francia külügyminiszter a nemzetgyűlésben üdvözölte a képviselők határozatát, miután emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió már foganatosított szankciókat a Wagner-csoport ellen.

„Jogi értelemben véve a terrorcsoporttá nyilvánításnak nem lennének újabb közvetlen hatásai” – mondta a francia diplomácia vezetője. „De nem becsülhetjük alá egy ilyen intézkedés jelképes fontosságát, sem az elrettentő jellegét olyan államok számára, amelyek esetleg ezen csoport segítségéhez folyamodnának” – tette hozzá.

A litván parlament márciusban már elfogadott egy határozatot, amely terrorszervezetté nyilvánította a Wagner-csoportot. (MTI)

Újabb újságíró áldozatot szedett a háború, ezúttal az AFP hírügynökség helyi videós csapatát koordináló Arman Soldin halt meg egy támadás során.

Soldin egy rakétabecsapódásnak esett áldozatul Chasiv Yar közelében – mondták az AFP munkatársai, akik szemtanúi voltak az esetnek. A támadás a város Bahmuthoz – a kelet-ukrajnai harcok epicentrumához – közeli külvárosában történt.

A Committee to Protect Journalists adatbázisa szerint a konfliktus kezdete óta már 36 sajtómunkás halt meg az ukrajnai háborúban munkavégzés közben.

Arman Soldin – Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP
Arman Soldin – Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP

„Putyin a saját maga által meghatározott határidőig, azaz a győzelem napjáig sem tudta elfoglalni Bahmutot” – mondta Volodomir Zelenszkij, az Ursula von der Leyennel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Az Európai Bizottság elnöke Kijevben ünnepeli a május 9-én tartott Európa-napot. Közös sajtótájékoztatójukon Zelenszkij üdvözölte az EU-tagállamok egymilliárd eurós lőszerbeszerzésről szóló döntését. Az ukrán elnök azt mondta, hogy többek közt a védelmi és integrációs kérdésekről, és az Oroszország elleni szankciókról is tárgyaltak von der Leyennel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fognak közös sajtótájékoztatójuk után Kijevben, május 9-én – Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fognak közös sajtótájékoztatójuk után Kijevben, május 9-én – Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters

Az Európia Bizottság elnöke arról beszélt, hogy szerinte Moszkva „drámai kudarcot vallott” Ukrajnában, az ukránok ellenállása pedig máig sikeres.

(Sky News)

„A varsói orosz nagykövetet nem engedték be a temetőbe” – írja a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Az orosz beszámoló szerint „agresszív” emberek egy csoportja megakadályozta, hogy Szergej Andrejev varsói orosz nagykövetet koszorút helyezzen el a temetőben, ahol „a nácizmus ellen harcoló szovjet katonákat temették el”. Emberek egy csoportja elzárta az utat a nagykövet és más nagykövetségi alkalmazottak előtt, akik kénytelenek voltak a koszorú elhelyezése nélkül elhagyni a helyszínt.

(Rai News, Ria Novosztyi)

Az EU-nak nem szabad megrémülnie Moszkva katonai erődemonstrációjától és továbbra is támogatnia kell Ukrajnát – többek közt erről is beszélt Olaf Scholz német kancellár az Európai Parlamentben.

„2200 kilométerre innen Putyin ma felvonultatja katonáit, tankjait és rakétáit. Nem szabad, hogy megfélemlítsenek minket az ilyen hatalmi játszmák”

– mondta Scholz a strasbourgi Európai Parlamentben tartott beszédében a törvényhozóknak.

A német kancellár az erődemonstrációval az Oroszországban május 9-én tartott győzelem napi eseményekre utalt. A nap alkalmából tartott beszédében Putyin hosszú idő után először kimondta, amit eddig tudatosan került: háborúban álló Oroszországot emlegetett. A beszédről és a győzelem napi eseményekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megérkezett Kijevbe, ahol találkozik Zelenszkijjel.

„Jó újra Kijevben. Ahol mindennap a számunkra fontos értékeket védik. Ez a hely méltó arra, hogy itt ünnepeljük Európa napját”

– írta Twitteren Ursula von der Leyen. Ukrajna május 9-ét, azaz az Európa-napot azért is ünnepli, mert szeretnének csatlakozni az Európai Unióhoz. Mindeközben Putyin a győzelem napját a moszkvai Vörös téren ünnepli. Az orosz elnök a háborúl beszélt, amiben „ismét meg kell védeni Oroszországot” – Putyin beszédéről és a május 9-i moszkvai eseményekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen is.

„Az orosz erők új feladatot kaptak vezetőiktől: egy bizonyos időpontig kell majd előrenyomuljanak” – mondta Volodimir Zelenszkij esti beszédében.

Az ukrán elnök köszönetet mondott azoknak a csapatoknak, akik a legsúlyosabban támadott területeken teljesítenek szolgálatot. Arról beszélt, hogy olyan információk jutottak el hozzájuk, miszerint az orosz erők vezetői új feladattal bízták meg a csapataikat: egy meghatározott időpontig kell majd előrenyomulniuk az egyik térségben – azt Zelenszkij nem részletezte, hogy ez hol található. Hozzátette: „Bármikor is történjen ez, hőseink most is elpusztítják majd a megszállókat”.

Az ukrán elnök szerint Ukrajna sikere az orosz agresszió elleni védekezésben „ellenszer további agresszió megindítása ellen”. Zelenszkij arról beszélt, hogy a világnak látnia kell: egy szabad nemzet képes megvédeni a szabadságot a megszállókkal szemben.

Ukrajna alaposan felkészül az orosz erők elleni újabb ellentámadásra – mondta Denys Shmyhal, ukrán miniszterelnök a Sky Newsnak.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a támadás nagyon fontos és sikeresnek kell lennie. Azt nem árulta el, hogy mikor várható a hadműveletet, azt akkor kezdik mikor „eljön az ideje”.

„Biztos vagyok benne, hogy Ukrajnának az lesz majd a győzelem napja, mikor legyőzi a szörnyű orosz agressziót”

– mondta a miniszterelnök, utalva ezzel az Oroszországban május 9-én tartott Győzelem Napjára. Shmyhal, aki III. Károly koronázása miatt tartózkodik az Egyesült Királyságban meglátogatott egy brit katonai gyakorlóteret, ahol brit és új-zélandi katonák képeznek ki ukrán újoncokat.

Arra a kérdésre, hogy miért tart ilyen sokáig, amíg az ukrán hadsereg megkezdi offenzíváját, a miniszerelnök azt mondta, hogy nagyon alaposan felkészülnek, mert ez a hadművelet nem csak az ukrán társadalomnak fontos, hanem a világnak is.
Zelenszkij után a miniszterelnök is tagadta, hogy Ukrajnának köze lenne a Kreml elleni dróntámadáshoz, aminek orosz tisztviselők szerint Putyin megölése volt a célja.

(Sky News)

Oroszország kedd hajnalban 15 robotrepülőgéppel támadta Kijevet, de az ukrán légvédelemnek mindet sikerült megsemmisítenie – közölte a kijevi katonai vezetés.

Kedd reggel Ukrajna kétharmadában megszólalt a légiriadó. „Annyi civilt próbálnak megölni, amennyit csak tudnak ezen a napon” – mondta Szerhij Popko, a kijevi katonai körzet vezetője a Telegramon, arra utalva, hogy május 9. az egyik legnagyobb állami ünnep Oroszországban, a nácik felett aratott második világháborús győzelem napja. Popko szerint a robotrepülőgépek a Kaszpi-tenger térségéből indultak. Az eddigi hírek szerint a keddi támadásnak egyetlen áldozata sincs.

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko a Telegram-oldalán azt írta, hogy a város délnyugati részén, a Holosivszkij kerületben egy házra hullottak egy robotrepülőgép roncsai. Közlése szerint áldozatok nincsenek.

Az oroszok hétfőn legalább 35 darab iráni gyártmányú drónnal támadták az ukrán fővárost, emellett Harkivra, Herszonra, Mikolajivra és Odesszára is rakétacsapásokat mértek.

(MTI, Sky News)

Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldoscsoport vezetője hétfőn közölte, hogy az előzetes adatok szerint csapatai kezdik megkapni a szükséges lőszert, és heves harcokról számolt be a kelet-ukrajnai Bahmut városában. „Ma az alakulatok legfeljebb 130 métert haladtak előre. Heves harcok folynak, de tovább nyomulunk előre. (…) Az előzetes adatok szerint kezdünk lőszert kapni. A gyakorlatban ezt ugyan még nem láttuk” – mondta Prigozsin a Telegramon közzétett hangüzenetben.

Prigozsin korábban több alkalommal is az orosz védelmi minisztériumot és a hadsereget okolta zsoldoscsapata veszteségeiért a bahmuti harcokban. Mint mondta, a hiányzó tüzérségi lőszerek miatt a veszteségek ötszörte magasabbak a kelleténél. Nemrég emiatt bejelentette, hogy május 10-vel otthagyja Bahmutot, mielőtt csapatait felőrölnék. Állítása szerint a bahmuti harcokban 50 ezer ukrán katona esett el, mindazonáltal elismerte, hogy saját veszteségeik is tízezres nagyságrendűek.

Szavai hatottak, mivel ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától. „Annyi lőszert és katonát ígértek nekünk, hogy az elég lesz a harci cselekmények folytatásához” – mondta Prigozsin múlt vasárnap. Kiemelte, hogy arra is ígéretet kapott, hogy segítséget kap a szárnyak védelmére is, hogy csapatait ne keríthessék be.

(Reuters)

  • Hétfő éjjel 35 drónt semmisített meg az ukrán légvédelem, Kijevben öt embert sebesítettek meg a törmelékek.
  • Orosz rakétatámadás semmisítette meg a Vöröskereszt odesszai raktárát.
  • 1600 lakost, köztük több mint 600 kiskorút evakuáltak Zaporizzsjából.
  • Egy ukrán acélgyár kedden távmunkára kötelezi a 20 ezer dolgozóját, mert orosz támadástól tart.
  • A brit hírszerzés szerint mecsetekben és bevándorlási hivatalokban is toboroz az orosz hadsereg.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírt egy új rendeletet, miszerint mostantól minden május 9-én Európa-napot tartanak Ukrajnában, „az oroszok győzelmére való megemlékezés helyett”.
  • Az Európai Bizottság megosztotta az EU 11. szankciócsomagjáról szóló javaslatot a tagállamokkal, amivel biztosítani szeretnék, hogy ne más országokon keresztül kerüljenek tiltott termékek az oroszokhoz az EU-ból. Sajtóértesülések alapján a csomagban lenne ugyan több új büntetőintézkedés is orosz személyekkel és cégekkel szemben, de a hangsúly a szankciók elkerülésének megakadályozásán lesz.

A hétfői hírfolyamot itt tudja visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!