Oroszország formálisan is kiléphet az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből

2023. május 10. – 12:24

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szerdán közzétett rendelet szerint Oroszország kilép az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből. A lépés inkább szimbolikus jelentőségű, miután Oroszország már 2007-ben felfüggesztette részvételét a szerződésben, 2015-ben pedig már azt is bejelentette, hogy kilép belőle.

Egy friss, Vlagyaimir Putyin által szignózott dokumentum szerint az orosz elnök hivatalosan is felkérte Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettest, hogy képviselje az államfőt a szerződés felmondásáról szóló parlamenti eljárás során.

Oroszország már korábban is azzal érvel, hogy a szerződés, amely a hidegháború vége felé a hagyományos erők kiegyensúlyozását célozta, de facto értelmét vesztette, miután a 2000-es évek elejére olyan volt szovjet tagállamok, mint Észtország, Lettország és Litvánia, valamint olyan Varsói Szerződéshez tartozó országok, mint Bulgária, a NATO tagjaivá váltak.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!