Ezek voltak a csütörtöki nap legfontosabb történései

2023. június 9. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva
  • Elindult az ukrán ellentámadás. A dél-ukrajnai Zaporizzsja megye oroszok által megszállt részei felé nyomulnak előre az ukrán csapatok.
  • Magas rangú amerikai tisztviselők szerint az ukrán csapatok a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek Bahmutnál.
  • A Nova Kahovka-i gátszakadás után a kiáramló víz elsodorta az orosz hadsereg által telepített taposóaknákat is. Emellett legalább öten meghaltak a vízerőmű átszakadása óta.
  • Folyamatosan evakuálják az embereket a Dnyeper (ukránul Dnyipro) által elárasztott területekről Dél-Ukrajnában.
  • Az oroszok ágyúzása közepette menekítettek ki kétezer embert Herszonban. Zelenszkij a helyszínen köszönte meg a mentők munkáját.
  • Közben az oroszok és ukránok is egymást vádolják az evakuálás közbeni támadással.
  • Rácz András Oroszország-szakértő szerint norvég földrengés-kutatók igazolták, hogy az oroszok robbantották fel a Nova Kahovka-i gátat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!