Húsz centivel csökkent éjjel a vízszint a herszoni régióban

2023. június 9. – 09:02

Másolás

Vágólapra másolva

A Nova Kahovka-gát hét eleji felrobbanását követően elárasztotta a Dnyeperből (ukránul Dnyipróból) kitörő víz a herszoni régiót: az áradás tízezrek lakóhelyét érinti. Olekszandr Prokudin, a herszoni régió katonai közigazgatásának vezetője pénteken a Telegramon azt írta, hogy a vízszint a folyó nyugati partján átlagosan 5,38 méter, „Herszon városában pedig 5,35 méter. Már most látjuk, hogy a vízszint az éjszaka folyamán 20 centimétert csökkent.”

Prokudin ismételten felszólította az érintett lakosokat, hogy meneküljenek biztonságba. „Ha az árvízzónában vannak, azonnal hagyják el a területet. Ott várakozni nem érdemes, ne tegyék ki magukat veszélynek. Az evakuálás után mindent megkapnak, amire szükségük van” – mondta. „Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az az idő. A nap 24 órája nem elég ahhoz, hogy minden problémát megoldjunk”. Csapata kilenc óra alatt több mint 400 hívást kapott, de megfogadta, hogy mindenkit visszahív. „Nincs kétségünk afelől, hogy a herszoni régió túl fogja élni.”

Prokudin tájékoztatása szerint a régió 32 településén 3624 házat öntött el a víz, és a legfrissebb adatok szerint 2352 embert és 550 állatot evakuáltak. (CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!