James Cameron szerint Argentína a hírnevét felhasználva akarta jobb színben feltüntetni az országban zajló lítiumbányászatot

2023. június 11. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

James Cameron háromszoros Oscar-díjas filmrendező úgy érzi, hírnevét felhasználva akarta hitelesíteni saját ipari és bányászati stratégiáját Argentína, és ezért hívták meg egy Buenos Aires-i fenntarthatósági konferenciára, de erről előzetesen nem tájékoztatták, írja az AP hírügynökség.

Cameron a hotelszobájában tartott sajtótájékoztatóján elmondta, azt követően szembesült a helyzettel, hogy őslakosok keresték meg az eseményt követően, akik részletesen elmagyarázták neki az országban zajló környezetkárosító lítiumbányászattal kapcsolatos aggályaikat. Ezután a szintén környezeti témát érintő Avatar filmek rendezője úgy döntött, a jövőben saját alapítványán keresztül fogja támogatni a földjükért küzdő őslakosok törekvéseit.

A rendező Argentínában tett hivatalos látogatása részeként, csütörtökön az ország északi térségében található Jujuy tartományba utazott, ahol Gerardo Morales kormányzóval együtt meglátogatott egy nagy naperőművet. Mint elmondta, meghívói nem mondták neki, hogy a lítium is része lesz a megbeszélésnek.

Cameron látogatását követően a kormányzó üzenetet írt a közösségi médiában, amelyben megköszönte a rendező a látogatását, és hozzátette, hogy a tartomány olyan projekteken keresztül kívánja átalakítani az energiamátrixot, mint a napenergia hasznosítása és a lítiumtermelés.

A cikk felidézi, hogy Argentína a világ negyedik legnagyobb lítiumlelőhelye, és az úgynevezett lítiumháromszög része, amelyhez Chile és Bolívia is tartozik. Az ásvány iránti kereslet ugrásszerűen növekszik a megújuló energiára való átállás, illetve az akkumulátoros villanyautók terjedése miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!