A kormány felső vezetőiről szóló szabályoknál is hiányokat lát az európai korrupcióellenes csoport

2023. június 15. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Globális elégtelenről elégségesre javított Magyarország az Európa Tanács korrupcióellenes csoportjánál, de a testület több mint két tucat intézkedést javasolt, írja az Népszava. A 46 országból álló, az EU-hoz közvetlenül nem kapcsolódó európai szervezet GRECO nevű csoportja csütörtökön hozta nyilvánosságra a 2022-es jelentését, és a héten egy értékelő jelentést is elfogadott Magyarországról.

A GRECO szerint a korrupció magyarországi megelőzését szolgáló intézkedések nagy része az alacsony és közepes szintű tisztviselőkről szól. A kormányzat felső vezetőire nincs etikai kódex vagy magatartási szabályzat, nem kell megfelelniük lobbizásról, ajándékok és meghívások elfogadásáról szóló szabályoknak sem. A GRECO csak korlátozottan tartja használhatónak a vagyonnyilatkozatokat, mert kézzel töltik ki ezeket, az ellenőrzésük pedig hiányos.

Magyarország – zsinórban több éve – tavaly „globálisan elégtelen” osztályzatot kapott. A parlamenti képviselőkre, bírákra és ügyészekre vonatkozó korábbi ajánlások felét teljesítette részben vagy egészen. A Népszava szerint a magyar kormány 2023 januárjában elküldött helyzetjelentését elemezve a GRECO arra jutott, hogy az ajánlások harmadát teljesen, ugyanennyit részben sikerült végrehajtani, szintén harmadát pedig egyáltalán nem.

Ez már elég ahhoz, hogy Magyarország elégségest kapjon,

bár például az igazságügyi rendszer reformja részben uniós nyomásra indult el.

A GRECO továbbra is hiányolja például az országgyűlési képviselők etikai kódexét, a rájuk vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, valamint a mentelmi joguk felfüggesztéséhez szükséges eljárás egyszerűsítését. A szervezet kifogásolja, hogy a parlamenti kisebbség megakadályozhatja a legfőbb ügyész utódjának megválasztását, aki így a mandátuma lejárta után is hivatalban maradhat.

A GRECO 29 ajánlást tett, például

  • megfelelő szinten egyeztessenek a törvénytervezetekről;
  • gyorsabban és többféle adatot lehessen kikérni közérdekű adatigényléssel;
  • a politikai tanácsadókat és a miniszterelnöki megbízottakat kötelezzék ugyanolyan nyilatkozattételre, mint a legfelső szintű vezetőket;
  • vizsgálják felül a rendőri túlkapások belső vizsgálati mechanizmusát;
  • a vagyonnyilatkozatokat pedig ellenőrizzék és elektronikusan töltsék ki, hogy használhatóbbak legyenek.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!