Putyin üdvözölte az afrikai országok „kiegyensúlyozott álláspontját” a háborúval kapcsolatban

2023. június 17. – 18:07

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett Szentpétervárra az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokat szorgalmazó afrikai küldöttség. A francia AFP hírügynökség jelentése szerint a küldöttség szombat délután találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A küldöttségben négy elnök is részt vesz: a dél-afrikai Cyril Ramaphosa, a szenegáli Macky Sall, a zambiai Hakainde Hichilema és a Comore-szigeteki Azali Assoumani, aki jelenleg az Afrikai Uniót is vezeti. A televíziós felvételeken látható volt, amint kezet ráznak Putyinnal, majd egy kör alakú tárgyalóasztalnál helyet foglaltak. Putyin beszéddel nyitotta meg a találkozót, amelyben üdvözölte az afrikai országok „kiegyensúlyozott álláspontját” a háborúval kapcsolatban.

Ramaphosa az egy nappal korábban, Kijevben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy mindkét oldalon deeszkalációra van szükség, és a tárgyalások útján történő békét sürgette. Zelenszkij azonban a közös sajtótájékoztatón kizárta ennek a lehetőségét: „A találkozónkon többször is világosan elmondtam, hogy most bármilyen tárgyalást kezdeményezni Oroszországgal azt jelentené, hogy befagyasztjuk a fájdalmat és a szenvedést” – mondta az ukrán elnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!