Brit védelmi minisztérium: Minden bizonnyal Moszkvába tart a Wagner

2023. június 24. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

Titkosszolgálati jelentést tett közzé a brit védelmi minisztérium a Twitteren. Az alábbi megállapítások szerepelnek benne:

  • 2023. június 24-én a kora reggeli órákban a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-csoport és az orosz védelmi minisztérium közötti viszály nyílt katonai konfrontációvá fajult.
  • A Prigozsin által „szabadságmenetként” (más források szerint „igazságmenet”) jellemzett műveletben a Wagner-csoport erői legalább két helyen beléptek Oroszország területére a megszállt Kelet-Ukrajnából.
  • Rosztovban Wagner-csapatok szinte biztosan elfoglaltak kulcsfontosságú védelmi helyszíneket, köztük azt a főhadiszállást, amely Oroszország ukrajnai katonai műveleteit irányítja.
  • További Wagner-egységek vonulnak észak felé Voronyezsi területen keresztül, és szinte biztosan Moszkva felé igyekeznek. Mivel nagyon kevés bizonyíték van a Wagner és az orosz biztonsági erők közötti harcokra, néhányan valószínűleg passzívak maradtak, és engedtek a Wagnernek.
  • Az elkövetkező órákban az orosz biztonsági erők, és különösen az orosz Nemzeti Gárda lojalitása kulcsfontosságú lesz a válság alakulása szempontjából. A jelenlegi helyzet az utóbbi idők legjelentősebb kihívását jelenti az orosz állam számára.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!