Amerikai külügyminiszter: Putyin Ukrajna megszállásával káoszt teremtett Oroszországban

2023. június 25. – 15:46

Másolás

Vágólapra másolva

Kommentálta az oroszországi helyzetet Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Szerinte a Wagner-csoport rövid ideig tartó lázadása „valódi repedéseket” okozott Putyin rendszerén. „Jevgenyij Prigozsin hétvégi felkelése közvetlen kihívás volt Putyin hatalmával szemben. Ez rengeteg kérdést vet fel, amelyekre az elkövetkező napokban és hetekben kapunk majd választ” – mondta Blinken a CBS News Face the Nation című műsorában.

Blinken szerint még korai lenne megmondani, hogy mit hoz a jövő a Wagner tagjainak. Korábban a Kreml azt közölte, hogy nem emelnek vádat a Wagner-egységek ellen, annak ellenére, hogy fegyveres lázadással vádolták őket.

Az amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy Putyin Ukrajna megszállásával káoszt teremtett a saját hazájában. „16 hónappal ezelőtt Putyin Kijev küszöbén állt, és arra készült, hogy néhány nap alatt elfoglalja a várost, és letörli Ukrajnát a térképről. Most pedig Moszkvát, Oroszország fővárosát kellett megvédenie egy saját maga által kreált zsoldos ellen” – mondta Blinken. „Szóval, azt hiszem, egyértelműen látszik, hogy repedések keletkeztek. Hogy ennek mi lesz a következménye, azt nagyon nehéz megmondani. Nem akarok spekulálni” – tette hozzá.

Blinken szavai az eddigi legerősebb megjegyzések az oroszországi helyzettel kapcsolatban egy magas rangú nyugati tisztviselőtől.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!