A börtönszemélyzet túlterheltsége is hozzájárult ahhoz, hogy Jeffrey Epstein öngyilkos lehetett a börtönben

2023. június 27. – 22:13

Másolás

Vágólapra másolva

Hanyagság, hivatali kötelesség elmulasztása és szakmai gondatlanság is hozzájárult a többek között szexuális bűncselekmények miatt őrizetbe vett Jeffrey Epstein amerikai üzletember börtönben elkövetett öngyilkosságához – állapította meg az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálata, írja az MTI.

Jeffrey Epsteint 2019-ben tartóztatták le szexuális célú, kiskorúak kárára elkövetett emberkereskedelem és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. Akár 45 év börtönt is kaphatott volna, ha nem öli meg magát.

A most közzétett dokumentum készítői megállapították: Epsteint annak ellenére hagyták magára a cellájában, hogy két héttel korábban már öngyilkosságot kísérelt meg. A feljegyzések szerint Epstein már hetekkel a halála előtt izgatott volt, nem tudott aludni, „gyávának” nevezte magát, és arra panaszkodott, hogy nehezen alkalmazkodik a rácsok mögötti élethez.

A vizsgálatot vezető Michael Horowitz nem talált bizonyítékot szándékosságra, ugyanakkor megállapította, hogy több tényező együttesen vezetett Epstein halálához.

A mulasztások közül a vizsgálati jelentésben kiemelték, hogy a börtön nem jelölt ki cellatársat Epstein mellé, miközben állandó cellatársa egy bírósági meghallgatás miatt nem volt ott. A jelentés szerint a túlórában dolgozó őr hamisan állította, hogy átvizsgálta a cellát, mert ha ezt megtette volna, akkor meg kellett volna találnia azt az ágyneművásznat, amelyet Epstein felhasznált az öngyilkossághoz.

Az egyik korábban nyilvánosságra került emailben az Epstein büntetőügyében részt vevő ügyész panaszkodott arra, hogy a hivatal nem adott neki tájékoztatást a halál utáni kritikus órákban. „Őszintén szólva hihetetlen”, hogy sajtóközleményeket adtak ki, „mielőtt közölte volna velünk az alapvető információkat, hogy továbbíthassuk azokat az ügyvédeknek, akik továbbíthatják a családjának” – írta. Az érintettek hárították a felelősséget, és az újságírókra próbálták tolni az erkölcsi felelősséget: egy másik levélben a hivatal egyik magas rangú tisztviselője arról írt főnökének, hogy a média lefizette a börtön alkalmazottait olyan információkért, amelyek a hivatal hibáit taglalták.

A jelentés készítői a büntetés-végrehajtás 13 alkalmazottjáról azt állapították meg, hogy nem teljesítették munkahelyi feladatukat, és négy ember ellen javasoltak eljárást. Hivatalosan az ügyben két vádemelés történt, a két börtönőr ellen, akik közvetlenül Epstein felügyeletét látták el. Ők végül vádalkuval elkerülték a börtönbüntetést, miután beismerték, hogy meghamisították a nyilvántartást. A vizsgálat szerint a két tiszt túlórában dolgozott, egyikük ötödik napja teljesített túlórát, a másik kötelezően elrendelt túlóra keretében volt szolgálatban aznap.
Az eset miatt nagyobb figyelmet kapott a büntetés-végrehajtásban uralkodó munkaerőhiány. A börtönhatóság közleménye szerint már a vizsgálatban feltárt hiányosságok mindegyikében intézkedéseket hoztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!