A CIA vezetője szerint a háború miatt lehetőségük nyílt kémek toborzására

2023. július 1. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

A CIA igazgatója, William Burns arról beszélt, hogy Oroszországban az ukrajnai háború miatti kialakult elégedetlenség lehetőséget teremt számukra kémek toborzására.

Burns szerint az ügynökség „nem hagyja veszni” ezt a lehetőséget, szerinte a háború miatt kialakult elégedetlenség problémákat okoz az orosz vezetésnek, ezt pedig ki is használják:

„Ez az elégedetlenség egy nemzedékenként egyszeri lehetőséget teremt számunkra a CIA-nál, ami alapvetően egy hírszerző szolgálat. Ezt nem hagyjuk veszni”

– mondta.

Burns a Wagner-csoport múlt hétvégi lázadását az oroszok belső ügyének nevezte, amiben állítása szerint az Egyesült Államoknak nem volt és nem is lesz szerepe. Korábban arról is beszélt, hogy a lázadás idején egyeztetett is a Kremllel, már ekkor leszögezte, hogy Amerikának semmi köze a lázadáshoz.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!