Lassú, de érzékelhető Ukrajna előrenyomulása Bahmutnál

2023. július 21. – 06:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt két napban csaknem két kilométert haladt előre az ukrán haderő az oroszok által elfoglalt Bahmut környékén – közölte az Egyesült Államokban működő Hadtudományi Intézet (ISW). A tanulmány szerint az egykor 70 ezres várostól északra – amelyet az orosz erők nagy veszteséggel, 10 hónap ostrom után, idén májusban foglaltak el – érzékelhető az ukrán előrelépés az ott koncentrált orosz erőkkel szemben. Elemzők korábban elmondták, a városnak önmagában nem volt stratégiai jelentősége akkor sem, amikor az orosz erők támadták, sem most, azonban arra alkalmas, hogy jelentős orosz erőket kössön le, más tehermentesítve az ukrán védelmi erőket a frontvonal más pontjain. Oroszország presztízskérdést csinált a város megszerzéséből, miután érdemi sikereket nem tudott felmutatni, így a város elvesztését ugyanezen presztízsokokból most nem is engedheti meg magának.

Az ISW szerint Ukrajna napi száz métert halad Zaporizzsjától délre, Orihivban is és hasonlóan minimális, ám hosszabb távon jelentős haladást ért el Zaporizzsja és Donyeck megye határán – idézte a főbb megállapításokat az Unian.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!