Oroszország megemeli a sorozási korhatárt

2023. július 21. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

Mozgósítást elrendelni nem akar újra a Kreml, de láthatóan igyekszik arra, hogy szükség esetén minél többeket bevonhasson a hadseregbe. A parlament első olvasatban – tehát még nem végleges formában – elfogadta, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatra behívhatók korosztályát kiszélesítik, 18-tól 30 éves korig – írta a Ria Novosztyi. A felső korhatár korábban 27 év volt.

Külön sikerként számolnak be a képviselők arról, hogy az alsó korhatárt nem emelték fel 18-ról 21 évre, mondván, nagyon sokan akarnak 18 éves korukban jelentkezni.

Eközben a tartalékosok visszahívhatóságának korhatárát is jelentősen megnövelték – ezt a törvény végleges formájában a múlt héten fogadták el. Eszerint a különböző kategóriákba sorolt tartalékos tisztek visszahívhatóságának korhatárát minden csoportban öt évvel megemelték, legalsóbb szinten ezt 35 évről 40-re emelték.

Ez a Kreml tartalékmegoldásának tekinthető a mozgósítással szemben, amely nem csak népszerűtlen intézkedés volt, de rámutatott arra is, milyen ellentétben áll a katonai sikerpropaganda az orosz haderő harctéri valóságával.

A sorozás után tízezrek kerültek a frontra érdemi felkészítés és felszerelés nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!