A NATO főtitkára telefonon egyeztetett Zelenszkijjel a fekete-tengeri gabonaszállításról

2023. július 22. – 21:27

Másolás

Vágólapra másolva

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton telefonon egyeztetettek arról, hogy Oroszország a minap felmondta a fekete-tengeri gabonaszállítási egyezményt, valamint Ukrajna NATO-hoz fűződő viszonyáról is beszéltek.

Stoltenberg a beszélgetés után írt Twitter-üzenetet:

Határozottan elítéljük Moszkva kísérletét arra, hogy fegyverként használja az élelmiszereket. A szövetségesek Ukrajna mellett állnak, ameddig csak szükséges, és a NATO-csúcstalálkozó óta Ukrajna közelebb áll a NATO-hoz, mint valaha.

Zelenszkij szintén a Twitteren számolt be arról, hogy szó esett közöttük a fekete-tengeri gabonaszállítás folytatásának egyéb lehetőségeiről, de részletekbe nem bocsátkozott.

Oroszország hétfőn jelentette be, hogy nem újítja meg a lejárt fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy tavaly nyár óta mintegy 33 millió tonna gabonát és élelmet adjon el külföldre a háború ellenére. Az egyezmény főként a globális élelmiszer-ellátásban volt kulcsfontosságú.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!