Több mint egy évvel a bejelentés után vette át az MTA díját Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus

2023. július 26. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy évvel az elismeréséről szóló hivatalos bejelentés után, 2023. július 24-én vette át a Magyar Tudományos Akadémia Székházában az MTA Arany János Fiatal Kutatói Díját Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus. Az ungvári egyetem díjnyertes kutatójának Kollár László, az MTA főtitkára adta át a kitüntetést. Traski Viktor eredetileg az MTA 195. közgyűlésén, a Külső Tagok Fórumán vehette volna át a díjat, de akkor csupán videoüzenetet tudott küldeni, mivel az ukrán hadsereg katonájaként harcolt a kelet-ukrajnai fronton.

„Kvadratikus φ-SubGauss-féle véletlen értékek és folyamatok”

– ez lett volna a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díjával elismert Traski Viktor előadásának témája tavaly tavasszal, az MTA 195. közgyűlésén tartott Külső Tagok Fórumán. Az Ungvári Nemzeti Egyetemen valós és komplex függvénytant, funkcionálanalízist és valószínűségszámítást is oktató matematikus a háború miatt azonban akkor nem tudott elutazni a budapesti rendezvényre. Küldött viszont egy rövid videót, amelyben – miközben távoli robbanások zaja hallatszott – röviden ismertette kutatásait, majd reményét fejezte ki, hogy a járvánnyal és háborúval sújtott időszakot követően személyesen is be tud majd számolni eredményeiről az Akadémián.

Több mint egy évvel később, immár a Magyar Tudományos Akadémia Székházában Traski Viktor azt mondta: nem gondolta volna, hogy egy évet kell várnia, hogy személyesen is eljöhessen Budapestre.

„Háborúban hallgatnak a múzsák” – idézte köszöntőjében a római szállóigét Kollár László akadémikus, az MTA főtitkára. Mint mondta, háborúban nemcsak a kultúra, hanem a tudomány is veszélyben van, pedig éppen a kultúra és a tudomány jelentheti az összekötő kapcsot a különböző népek között.

Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke a kárpátaljai magyar kutatót köszöntve arra emlékeztetett, hogy már a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 2009. évi módosítása az MTA közfeladatainak sorába emelte a határon túli magyar tudományosság ügyét. A külhoni magyar tudósok, kutatók munkájának jutalmazására, elismerésére alapított Arany János-díjat három kategóriában – Életműdíj, Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj, Fiatal Kutatói Díj – ítéli oda az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság.

A testület értékelése szerint Traski Viktor kötelességtudó, céltudatos, aktív fiatal kutató, aki olyan kutatásokat végez, amelyeknek a jövőben is lesznek innovációs alkalmazásaik.

A díjátadó zárásaként Traski Viktor egysége, a 128-as számú hegyi dandár tüzérségének katonái által készített emléktárgyat, egy a dandár szlogenjével és jelzésével ellátott löveghüvelyt ajándékozott az MTA főtitkárának.

Traski Viktorral készült interjúnk ide kattintva elérhető.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!