Az F–16-osokat már beígérték Ukrajnának, de kiképzési program még nincs a vadászgépekre

2023. július 26. – 08:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az év végéig már megérkezhetnek az F–16-os vadászgépek Ukrajnába, egyelőre azonban még nincsen szervezett képzési program az ukrán pilótáknak, akiket az orosz megszállók ellen kell majd bevetni – írta a Politico.

A vadászgépeket nemcsak a kelet-ukrajnai fronton vetnék be, de Ukrajna szerint fontos szerepet játszhatnának a Fekete-tengeren is, miután Oroszország kilépett a gabonaegyezményből, így nem garantálja a még ukrán ellenőrzés alatt maradt kikötőkből induló gabonaszállító hajók biztonságát.

Szakértők szerint önmagukban a vadászgépek nem változtatják meg a frontvonalakat, de jó szolgálatot tehetnek azok ellen az orosz helikopterek ellen, amelyek orosz ellenőrzés alatt álló területekről indítják rakétáikat ukrán célpontok ellen. Ezek kilövésére ugyanis a HIMARS rakétavető rendszer kevésbé alkalmas, mert a célpont ehhez túl közel van, a vállról indítható rakétáknak viszont már túl távoliak.

Az ukrán pilóták kiképzését Dánia és Hollandia vállalná, de hivatalosan még egyetlen ország sem csatlakozott a programhoz.

A Politico forrásai szerint nem valószínű, hogy ukrán felségjelzésű F–16-osok jövő tavasz előtt a levegőbe emelkedhetnének.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!