Hazaárulás gyanújával eljárás indult egy oroszpárti ukrán politikussal szemben

2023. július 26. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

Hazaárulás gyanújával eljárás indult a Vlagyimir Putyin ukrajnai bizalmasa által vezetett Kreml-barát párt a betiltott Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) egykori parlamenti képviselőjével szemben – írta az Rbc.ua. Vadim Rabinovics ellen oroszbarát, EU- és ukránellenes nézetek terjesztésének gyanújával zajlik a nyomozás.

Rabinovicsot a párt betiltásakor fosztották meg mandátumától. A párt több képviselője az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetekor Oroszország felé elhagyta az országot. Jelenleg már a párt egykori elnöke, a milliárdos Medvedcsuk – akinek egyik gyerekének a keresztapja maga az orosz elnök – Oroszországban tartózkodik. Medvedcsuk Ukrajnában őrizetben volt, őt végül Moszkva egy fogolycsere keretében kérte ki. Ukrajna Mevedcsuk mellett 55 orosz foglyot adott át tavaly szeptemberben, cserébe 215 ukrán fogolyért, közöttük több mint száz olyan ukrán katonáért, akik az orosz erők által elfoglalt Mariupolban lévő Azovsztalt védték hónapokon át.

Vadim Rabinovics – Fotó: Danil Shamkin / NurPhoto / AFP
Vadim Rabinovics – Fotó: Danil Shamkin / NurPhoto / AFP

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!