Korrupciógyanús ügy miatt őrizetbe vették egy odesszai körzeti katonai parancsnokot

2023. július 26. – 06:04

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vették Odessza katonai körzetének parancsnokát – írta az Unian. Jevhen Boriszov ellen korrupciógyanús ügyben indult eljárás. Spanyolországban szerzett ingatlanokat, amelyeket rokonai nevére vásárolt meg. Édesanyja nevére hárommillió euró (1,15 milliárd forint) értékben került ingatlan. Ukrajnát a volt katonai körzeti vezető egészségügyi okokra hivatkozva hagyhatta el, ám valójában nem kezeléseket vett, hanem nyaralt Spanyolországban.

Jevhen Boriszov a tárgyalóteremben 2023. július 25-én Kijevben – Fotó: Global Images Ukraine / Getty Images
Jevhen Boriszov a tárgyalóteremben 2023. július 25-én Kijevben – Fotó: Global Images Ukraine / Getty Images

Boriszov óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, igaz, ehhez a korrupciós gyanút csak erősítően nagy összeget kellene letennie: 150 millió hrivnát, azaz nagyjából 1,4 milliárd forintot.

Miközben zajlik az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború, az ukrán elnök mind gyakrabban szólal fel a korrupció ellen. Volodimir Zelenszkij szerint elkeserítő esetek vannak arra, hogy képviselők, katonai körzetvezetők hogyan élnek vissza helyzetükkel és használják fel a háborús helyzetet személyes gazdagodásra. Zelenszkij szerint a korrupciós bűncselekmény a háborús időszakban egyenlő a hazaárulással.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!