A britek megtalálták a Wagner-tábort Belaruszban

2023. július 30. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Egy július 19-én készült műholdas felvétel azt igazolja, hogy a Wagner-csoport háromszáz sátorból álló katonai tábort állított fel Belaruszban, Tsel település közelében, derül ki a brit védelmi minisztérium legfrissebb jelentéséből. Körülbelül kétszáz járművük van, ezek többsége teherautó és kisbusz, de páncélosaik is vannak. A hírszerzési források szerint nem világos, mi történt az Ukrajnában bevetett nehéz harci járművekkel, feltételezik, hogy ezeket vissza kellett adniuk az orosz reguláris hadseregnek. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton arról beszélt, hogy magukat migránsnak kiadó Wagner-zsoldosok bejutnak az Európai Unió területére a belarusz–lengyel határon keresztül. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!