Putyin azt mondta, nem utasítja el a béketárgyalásokat, majd az ukránokat vádolta az ellentámadásuk miatt

2023. július 30. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy „nem utasítja el” a béketárgyalások ötletét, és egy afrikai és kínai kezdeményezés ezek alapjául szolgálhat. Erről az után beszélt szombaton késő este, hogy afrikai vezetőkkel találkozott Szentpéterváron.

Az Ukrajna ellen tavaly február végén inváziót indító Putyin az ukránok ellentámadására utalva azt mondta, nehéz úgy tűzszünetet bevezetni, hogy az ukrán hadsereg széleskörű offenzívát folytat. Az orosz elnök azt is kijelentette, hogy jelenleg nem tervezik a hadműveletek fokozását az ukrajnai fronton.

Vlagyimir Putyin orosz és Denis Sassou Nguesso kongói elnök Szentpéterváron 2023. július 29-én – Fotó: Mikhail Metzel / TASS Host Photo Agency / AFP
Vlagyimir Putyin orosz és Denis Sassou Nguesso kongói elnök Szentpéterváron 2023. július 29-én – Fotó: Mikhail Metzel / TASS Host Photo Agency / AFP

Ukrajna korábban már jelezte, hogy csak akkor lehetne a békéről beszélni, ha visszaállítják az 1991-es állapot szerinti országhatárokat, Oroszország viszont azt hangoztatta, hogy a kijevi vezetésnek szembe kell néznie az „új területi realitásokkal”.

Putyin arról is beszélt, hogy megelőző csapásokat hajtottak végre a krími hidat ért támadás után. Az oroszok által megszállt Krím félszigetet Oroszországgal összekötő kercsi híd július közepén sérült meg. (BBC, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!