Menczer visszaszólt a szlovák külügyminiszternek

2023. július 30. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha a következő négy évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni?” – tette fel a kérdést Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a Facebookon reagált a szlovák külügyminiszter Twitter-posztjára.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, „Wlachovský miniszter úrnak vagy rossz a rövid távú memóriája – és ez a jóindulatú feltételezés – vagy hazudik”. Ugyanis az EU-s külügyminiszterek a legutóbbi tanácskozáson azt a javaslatot vitatták meg, amely szerint a következő négy évben évente ötmilliárd eurót kellene költeni arra, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat finanszírozzák. Menczer megjegyezte, hogy a szlovák külügyminiszter a javaslatot nem ellenezte.

„Én nem emlékszem olyan vitára, ahol azt mondtuk volna, a háború még négy évig folytatódik” – írta korábban Wlachovský. Szerinte a háború akár holnap véget érhet, „Oroszország a probléma”. Majd magyarul zárta a bejegyzést:

„Ruszkik haza! Legyen béke! 1956”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!