Ukrajna használhatja a horvátok kikötőit a gabonája exportálására

2023. július 31. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan a részleteket egyelőre homály fedi, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfői bejelentése szerint sikerrel zárultak a tárgyalások horvát kollégájával, Gordan Grlić-Radmannal, így megegyeztek abban, hogy Ukrajna használhatja Horvátország dunai és adriai kikötőit a gabonájának exportálására. Kuleba hozzátette, hogy a következő feladat az lesz, hogy megállapítsák, hogy lehet a leghatékonyabban eljutni ezekhez a kikötőkhöz, és a lehető legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből.

A horvátok még július közepén, az ENSZ Közgyűlésén ajánlották fel az ukránoknak, hogy adott esetben használhatják az ő kikötőiket, egy nappal azután, hogy az oroszok jelezték, kiszállnak a törökök közreműködésével tető alá hozott fekete-tengeri gabonamegállapodásból. Akkor egyébként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felvetette, hogy az oroszok nélkül, az ENSZ és Törökország segítségével tovább folytatnák a gabonaszállítást, de az oroszok egyértelműen jelezték, hogy ebben az esetben számolniuk kell a kockázatokkal is.

Kuleba azt is közölte, hogy ahogy általában, úgy most is a fegyverek voltak a megbeszélések középpontjában, de részleteket természetesen nem közölt, csak annyit mondott, hogy bizonyos dolgokban megállapodtak, és ezek hamarosan életbe is lépnek majd. Az ukrán külügyminiszter egyébként éppen covidos, így a külügy tájékoztatása szerint ő karanténból, online vett részt a megbeszélésen.

(TASZSZ / Kyiv Independent)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!