Aknákat sodor Ukrajna partjaira a Fekete-tengeren dúló vihar

2023. augusztus 7. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Vihar dúl a Fekete-tengeren, ami további veszélyt jelent Ukrajnában a partvidéken lakók számára: az ukrán haderő jelentése szerint a vihar több helyen aknákat sodort a partra, írja az Unian.

Tengeri akna sodródott a partra Mikolajiv megyében, ahol a honvédség szakemberei irányított detonációval semmisítették azt meg. Kedden Odessza partjaira is aknát sodort a víz, ez spontán robbant fel a tengeren. A régióban márciusban két aknát is partra sodort a víz, a part menti épületek megsemmisültek tőle.

Odesszában május elején is aknát sodort a vihar a partra, júliusban itt, illetve Mikolajiv partjainál is több ismeretlen eredetű akna felrobbant, ablakokat, épületeket megrongálva. A strandolókat egyébként ez nem zavarja, továbbra is sokan járnak ki a Fekete-tenger partjaihoz úszni.

Viharos időben jelentősen megnő az aknaveszély a parti vizeken és a Fekete-tenger partjának mentén. Csak idén több tucat aknát fedezett már fel a vizekben az ukrán honvédség. Arról ebben a cikkünkben írtunk, hogy évtizedekbe is telhet az Ukrajnát ellepő halálos csapdák eltakarítása: például tengeri aknák járulékos fenyegetése abból adódik, hogy a robbanótest viharban leválhat az őt helyén tartó horgonyról, és onnantól kezdve a tengeráramlások akár száz meg száz kilométerre is elsodorhatják őket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!