Kína független és pártatlan álláspontot ígért az oroszoknak Ukrajnával kapcsolatban

2023. augusztus 7. – 17:37

Másolás

Vágólapra másolva

Kína külügyminisztere, Vang Ji hétfőn beszélt az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval, közölte a kínai külügyminisztérium. Az ukrajnai háborúról Vang azt mondta Lavrovnak, hogy Kína „független és pártatlan álláspontot” képvisel, aktívan kitart a béketárgyalások előremozgatása mellett.

Peking a háború kitörése óta nem volt hajlandó elítélni Moszkvát Ukrajna inváziója miatt, ellenben felajánlotta saját béketervét, amelyre sem Ukrajnától, sem Oroszországtól nem kapott túl pozitív válaszokat. Az Egyesült Államok és a NATO is szkeptikus Kína békepártiságát illetően, elemzők szerint azonban lehetséges változást jelez Peking részéről, hogy hétvégén képviselőt küldött Szaúd-Arábiába.

Itt több mint 40 ország, köztük Kína, India és az USA, illetve több európai ország is részt vett, a téma az ukrajnai háború volt – a tárgyalásokon nem vett részt Oroszország. Ide Kína egykori orosz nagykövetjét, Li Huit küldte el, aki májusban körbeturnézott több európai várost is, hogy megtalálja „a választ az ukrajnai békére”. Kína békejavaslatára jelezte később Oroszország, hogy ő csak akkor enged, ha Moszkva megkapja az elfoglalt területeket, és ha Ukrajna leteszi a fegyvert.

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!