Lengyelország kétezer katonát küld a belarusz határra

2023. augusztus 9. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelország kétezer katonát küld a belarusz határra a határőrség támogatására – közölte Maciej Wąsik belügyminiszter-helyettes. A bejelentésére azt követően került sor, hogy a lengyel kormány beleegyezett a határra vezényelt katonák számának növelésébe.

A lengyel belügyminisztérium szerint egyre nagyobb a migrációs nyomás a lengyel–belarusz határon, „mivel Oroszország és Belarusz különleges szolgálatai tovább súlyosbítják a helyzetet”. Maciej Wąsik azt mondta, a határőrség főparancsnoka, Tomasz Praga vezérőrnagy arra kérte a lengyel védelmi minisztériumot, hogy több katonát vezényeljenek a belarusz határra a határőrség működésének támogatására. Állítása szerint Moszkvából naponta hat-hét, menekültekkel teli vonat érkezik Belaruszba, majd ezek az emberek pár nappal később már a lengyel határnál tűnnek fel.

Ezenkívül az is aggasztja Lengyelországot, hogy az elmúlt napokban a belarusz hadsereg gyakorlatot tartott a Suwalki-folyosó térségében. Ez az a lengyel és litván határszakasz, ami elválasztja Oroszország exklávéját, Kalinyingrádot Belarusztól. Belarusz tisztviselők megerősítették, hogy egy harckocsizó egységük éleslövészetet tartott a Hrodna város közelében lévő lőtéren, alig néhány kilométerre a lengyel határtól. A gyakorlaton az orosz Wagner-csoport zsoldosai is részt vettek.

A Lengyelország és Belarusz között fokozódó konfliktusról ebben a cikkben írtunk bővebben.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!