Ukrán katonák juthattak át a Dnyeper keleti partjára

2023. augusztus 9. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

A hét elején, ukrán katonák részvételével korlátozott rajtaütés zajlott Herszon megyében, a Dnyeper folyó keleti (bal) partján, Kozacsi Laheri település közelében, írja napi jelentésében, több forrásra hivatkozva a The Institute for the Study of War (ISW).

Mint a jelentésből kiderül, orosz katonai bloggerek arról augusztus 8-án arról számoltak be, hogy az ukránok hét, egyenként hat-hét katonát szállító csónakkal keltek át a folyón, majd áttörve az orosz védelmi vonalat mintegy 800 métert haladtak előre, ám azt nem lehet tudni, hogy tartós volt-e ott a jelenlétük.

Az ISW forrásai szerint a közelmúltban gyengült az orosz katonai jelenlét ebben a körzetben, miután előzőleg Zaporizzsjába csoportosították át, az addig Kozacsi Lopannál állomásozó légideszantosokat. Helyükre alacsonyabb harcértékű tartalékosokat vezényeltek.

Herszon megye oroszok által kinevezett vezetője, Vlagyimir Szaldo közleményében próbálta csökkenteni a történtek jelentőségét. Azt állította, hogy az orosz tüzérség visszaverte az ukrán egységeket és nincsenek már csapatok a területen. Ugyanakkor az orosz katonai bloggerek szerint az ukránoknak sikerült taktikai meglepetést okozniuk az akcióval, és a NASA Fire Information for Resource Management System (FIRMS) adatai szerint is jelentős tűzharcok zajlottak ebben a körzetben az elmúlt nap során. Végül olyan információk láttak napvilágot, hogy az orosz erőknek sikerült megtartaniuk állásaikat Kozacsi Laherinél, miután az ukránokat visszaszorították a Dnyeper partjához.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!