Ukrán védelmi miniszter-helyettes: az oroszok folyamatosan hamvasztják saját elesett katonáikat

2023. augusztus 10. – 15:11

Másolás

Vágólapra másolva

Teherautókkal szállítják Melitopolhoz, majd az Ukrajna délkeleti részén található város közelében elégetik saját katonáikat a megszálló orosz csapatok, írta friss Telegram-üzenetében Hanna Maliar ukrán védelmi miniszter-helyettes, aki hozzátette, hogy a helyiek régóta érzik a jellegzetes fanyar szagot.

A Sky News Maliart idézi amikor azt írja, hogy a holttestek a Melitopoltól 160 kilométerre található Herszonból érkeznek és az orosz erők parancsnoksága ezzel a módszerrel próbálja elrejteni a valódi veszteségeket. Az elégetett holttestek maradványait el is temetik Ukrajna megszállt területein a miniszter-helyettes szerint.

A brit védelmi tárca idén februári becslése szerint 40-60 ezer orosz katona vesztette életét az egy évvel korábban indított háború első tizenkét hónapjában, míg két független orosz médium, a Meduza és a Mediazone által a közelmúltban készített statisztikai számítás alapján 47 ezer orosz katona halt meg eddig a háborúban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!