Zelenszkij elbocsátotta az ukrán katonai toborzás összes regionális vezetőjét

2023. augusztus 11. – 13:58

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken találkozott a nemzetbiztonsági és védelmi tanáccsal, és kijelentette, hogy az ukrán katonai toborzás vezetőinek körében elterjedt korrupcióra az egyetlen megoldás, ha az összes regionális vezetőt menesztik.

Az elnök megjegyezte, hogy több tárcán keresztül már 112 büntetőeljárás folyik katonai tisztviselők ellen, és további 33 esteben történt gyanúsítás. Ezért döntött a drasztikus lépés mellett.

„Ezt a rendszert olyan embereknek kellene irányítaniuk, akik pontosan tudják, mi a háború, és hogy a háború alatti cinizmus és megvesztegetés miért hazaárulás” – írta Zelenszkij a Telegramon.

„Ehelyett olyan katonákra kell bízni a toborzó rendszert, akik megjárták a frontot, vagy akik csak azért nem lehetnek a lövészárkokban, mert betegséggel küzdenek, vagy elvesztették a végtagjaikat – de megőrizték a méltóságukat, és nincs bennük cinizmus” – írta.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!